... természetesen azonnal válaszoljunk. XDXDXD

Manapság az apróságok ugyanúgy, mint gyerekkorunkban, állandó kérdésekkel teszik próbára a szülők idegeit. A különbség talán az, hogy míg gyerekkorunkban kérdéseink nyitottak voltak, hiszen alig tudtunk valamit a világról, a mai apróságoknál ez kevésbé jellemző.

Sétánk a néhány éves kortól a kamaszkorig terjed:

Több típusú kérdés is adódhat: ők is adatokat gyűjtenek, de kevésbé közvetlenül. Számukra az emberi lélek, agy már nem elérhetetlen: mintha gondolatainkból olvasnának, illetve a környezet reakcióiból olvasnák le a jelenlegi helyzetet, és próbálnák azt beilleszteni kis világukba. Az ő kérdéseik számos alkalommal inkább afféle egyeztetés: a rengeteg hallott adat között leginkább azt tudják megtanulni, megőrizni, amihez érzelmileg kötődni tudnak, akkor is, ha azt egy képregényfigura mondja...

A lényeg, hogy a gyerek őszintének érezze, ilyenkor akár a kvantummechanika kérdéseit is képes megérteni, és visszamondani. A legnagyobb hiba, ha azonnal rávágjuk a „Nem tudom!” választ. Alapvetően nemcsak a bizalom inog meg, de igen gyakran a gyerek automatikusan megtanulja a megoldást bármilyen szellemi kihívásra: Nem tudom!

Ez nem azt jelenti, hogy játsszuk a minden tudót. Természetesen bevallhatjuk, hogy nem sokat tudunk róla, vagy esetleg semmit, de minden esetben vissza kell térni a témára, utána nézni, és elmagyarázni a lényeget, mégha a magunk szintjén is. A legjobb, ha a bonyolultabb dolgokat is kézzelfogható eszközökkel érzékeltetjük, csupán azért, mert olyan fogalmakról van szó sok esetben, amit a gyerek nehezen tud a szavak nyelvére lefordítani, bár később erre is szüksége lesz.

A gyerekek ugyanis a tanulás mellett mechanikus megoldásokat is tanulnak: nyitott kérdésekre a megérzések alapján, de következtetés alapján is tudnak felelni, a felnőtt sokszor kísérleti alany az ellenőrzésre.

AZ ideális megoldás, ha a gyerek kérdez, ha egyszerűen válaszolunk, lehetőleg látható példákkal: ha nem érti, úgyis pont a homályos részébe fog belekérdezni. Fontos, hogy egyszerű, de kiterjedt szókincsünk legyen, tehát olvassunk utána a kérdéseknek: magunk is meg fogunk lepődni, mennyire megkérdőjelezhető egy-egy válasz, ennek megfelelően figyeljünk tehát, hogy csak úgy válaszoljunk, ha magunk is képesek vagyunk kreatívan játszani az adatokkal. Valójában nem az adat a fontos ugyanis, hanem az, hogy ezzel nyugodtan játsszunk: amennyiben képesek vagyunk eldobni az agyunkat, úgy megszűnik az adatoktól, a tanulni valótól való félelem, és ezzel együtt sokszor az a jelenség is, amely, épp a stressz, a félelem miatt, nem engedi felszínre törni a megtanultakat.

Ez a lazítás ellenben fellazítja nemcsak a következtetési készséget, hanem egyben segít valódi időt léteztetni a tanulásban: ez azt jelenti, hogy a tanuló, mivel egy olyan tudatréteget használ, ami érzelmekhez kapcsolódik, így sokkal gyorsabban és alaposabban tudja elsajátítani a dolgokat, akár olyasmit is, amihez addig semmi sem kötötte, így nem a földi időhöz, tudathoz kapcsolja ezeket: ennek megfelelően sokkal rövidebb idő alatt többet tud megérteni és átlátni. Ezzel együtt azonban meg kell tanítani arra is, hogy ha ki is tud lépni az időtlen tudatba, onnét vissza is kell jönni, és földi nyelven képviselni a meglátott adatokat.

Emellett fontos az is, hogy ezt ne egyszerűen szabad asszociációnak tekintsük: a bármi bármivel kapcsolható szabadsága csakhamar káoszt hoz létre. Cél, méghozzá érzelmi cél nélkül ugyanis semmi értelme, hisz csakhamar felszínre tör az unalom érzése.

Ezért kell ezt a folyamatot saját hangunkkal léteztetnünk a gyermeknél, hogy elég legyen néha csupán néhány hang, ami nem visszazökkenti, hanem apránként visszahívja őt evilági életébe, és szinte azonnal visszaállítja a földi szókincset is, hogy elmondhassa, mit talált.

Itt tehát visszafordul a kérdezés: már nem csupán a gyerek kérdez, hanem nekünk kell. Ez persze nem oly egyszerű: nem kérdéseket kell feltennünk, hanem figyelnünk kell. Türelmesen, legfőként, és nyugodtan: a visszamondás, a fordítás alapvető feltétele. Persze, ennek alapjai még kiskorban alakulnak ki, amikor nemcsak oktatjuk, de játszani is engedjük őket az adatokkal.